1. fejezet -Mától az enyém vagy

Zac szemszöge

Sokszor tűnődtem azon, mi lett volna, ha másképp alakul az életem.. Ha nem hagyom abba a sulit.. Ha nem halnak meg a szüleim.. Ha nem választom az egyszerűbb ám, de rosszabb utat.. Talán most egyetemre járnék.. Lenne egy csinos, de agyrém barátnőm, talán egy mellék állásom is..  De erre már sosem tudom meg a választ.. A világ, amely pár éve beszippantott, teljesen a rabjává tett és ha akarnék se szabadulnék, ugyanis meg vagyok bélyegezve.. A  múltam és a jelenem.. Amit tettem és amit most teszek hatással van a jövőmre.. Ez nem olyan dolog ami elől el lehet szökni.. Csak magamnak köszönhetem.. Választhattam volna más utat.. De már késő. Vagyok aki vagyok. Ha testem el is enyész lelkem örökké fizetni fog a tetteimért..

Hirtelen egy temetőben találtam magam.. A köd, amely leszállt a sírok a dermesztő hideg és a kínzó fájdalom érzetét keltette. A távolban néhány bagoly huhogott, a közelben meg varjak károgása hallatszott. A régi síroktól kirázott a hideg.. A régi temető mára már egy romhalmaz lett. Azt mondják ide járnak a szellemek, hogy megtervezzék véres bosszújukat a gyilkosaik ellen.. Ha ez így van, nem kellene itt lennem. Az emberek szerint ha nagyon figyelünk hallani lehet a sírásukat, mely a csöndben úgy hat, mintha csak a halál előjele akarna lenni... De miért vagyok én itt? Hogy kerültem ide? Hirtelen feltámadt a szél és a fák úgy hajlongtak akár a balerinák.. A varjak károgása felerősödött és feketébe burkolózott a táj.. A gallyak recsegtek, a szél úgy süvített, mintha egy boldogtalan özvegy énekelt volna. Az ereimben megfagyott a vér. Futottam volna, de nem tudtam hová.. A lábam a földbe gyökerezett és tehetetlenül vártam a folytatást.. A távolból emberi alakok jelentek meg.. Valami lassú, fojtogató éneket dúdoltak és egyre csak közeledtek felém. Valahogy halványabbak voltak egy átlagos embernél és arcukon látszódott az idő múlása.. Mintha csak a sírból szálltak volna ki. Tudtam, hogy értem jönnek. Felismertem az arcukat, amin megmaradt az a kifejezés, mint amikor utoljára láttam őket.. Arcukra ráfagyott a félelem és a reszketés, ahogy a haláluk pillanatában is ez jellemezte őket. Jöttek elégtételt venni. Már nem akartam elmenekülni.. Megérdemlem amit tettem.. Csak azt kapom ami jár nekem. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a millió erős kar szétmarcangolja a testem, akár egy játékmackót ami hasztalan.. A testem ívben megfeszült a fájdalomtól.. Ordítani tudtam volna.. A tér megszűnt létezni, ahogy a fény is és átadtam magam annak a megnyugvást nyújtó új kalandnak aminek a neve.. HALÁL..

Riadva izzadtan keltem fel az ágyról, miközben a társam - aki egyben a barátom is - ott térdelt az ágyam mellett és aggódva nézett rám. Sokszor álmodtam már azokról akiket megöltem. Ott ég az emlékezetemben a tekintetük utolsó szikrája, ahogy azt üzenik kérlek.. És én hidegvérrel megölöm őket. A szemükből kihuny a fény és megdermed a tekintetük.. Sokszor érzem az égető érzést a bőrömön, ami a rászáradt vérüktől van. Remegek és legszívesebben a pokol kapuja előtt zörgetnék, hogy engedjenek be, mert ide tartozom. A picsába is ilyenkor olyan gyengének érzem magam! Én nem vagyok ilyen.. Nem szokott bűntudatom lenni..
   - Megint róluk álmodtál igaz? - kérdezte Will aggódva. - Az emberekről..
   - Igen.. Folyton újra és újra ez az álom... Már kibaszottul elegem van! Miért kísért újra és újra?? Nem elég szenvedés a börtön? Ez egy jel.. Egyszer mindenért meg kell fizetnem.. Majd meglátod.
   - Ahogy mi mindannyian. Ha létezik a pokol, nekünk bérelt helyünk van oda.
   - Nem hiszem, hogy sokáig bírom még itt. Egyre jobban szippant be ez a közeg...
   - Ne aggódj.. Már csak pár óra és kiszabadulsz..
   - Igazad van. - suttogtam megkönnyebbülve. Csak sikerüljön a tervem. - pár pislogással megmozgatva könnyező szemeimet visszafeküdtem az ágyba. Ha az apám látna sírva fakadna. A bátyám volt mindig a kis seggnyalója, én meg az elcseszett gyerek.. De ennek ellenére hiányzik.. Pedig ha visszajönne az lenne az első kérdése, hogy: "hogy szúrhattad el ennyire az életed? Mit értél el 23 évesen mondd? Hogy egy profi sorozatgyilkos váljon belőled?" Igen.. Valószínűleg ezt mondaná.. Egy rohadt nagy bunkó az apám.. De én így szerettem.. Csak kár, hogy erre későn jöttem rá. A plafont nézve rádöbbentem, hogy az életem egy nagy szar.. Sokszor úgy érzem nem is élek.. Csak egy nagy semmi vagyok az élet hatalmas tengerében..
De ma végre megszabadulok.. Nem sok kell. Meg is van a pontos szökési tervem. És ha sikerül holnapra szabad ember leszek.. Csak el kell jutnom a határig. Vissza Pakisztánba. Ott már nem kaphatnak el.

                                                                     ***

Reggel arra keltem, hogy a nap lágyan simogatja az arcomat.. Mámorító érzés ahogy a börtön hideg falán áthatol egy csepp napsugár és képes átmelengetni az egész testem. Talán ez a legszebb ezen a világon. A nap. Bármint képes áttörni.. Bármit képes felolvasztani.. Talán az én jégbe zárt szívemet is.
Feltérdeltem az ágyon és körbenéztem.. Bár a szemem bántotta a hirtelen jött fény tisztán láttam, hogy Will még alszik. A már jól ismert cellámban minden olyan volt mint eddig. Mintha megállt volna az idő.. 1 és fél  éve kerültem a börtönbe.. Akkor 21 éves voltam.. Kölyök. A börtön sok szenvedést okozott nekem, de egy valamire megtanított.. Soha ne bízz senkiben, csak magadban. A börtön évek alatt váltam fiúból férfivá..

    - Reggeli! - kopogtattak be az ablakon, mire én feltápászkodtam és benyúltam érte. Ma is valami moslék. De már megszoktam.. Illedelmesen "megköszöntem" mert ugye jó kisfiú vagyok, az őr meg valami morgás szerű hang után tovább állt. Nyílt titok, hogy ez én fejem gyűlölik a legjobban.. Attól a perctől kezdve ahogy bejöttem. Csakhogy ezzel a gyűlölettel a félelmüket palástolják. Mert igenis rettegnek tőlem. Tudják, ha kiszabadulok az ő kis tücsökpöcs fegyvereik semmit sem érnek ellenem. Egy sorozatgyilkos ellen semelyikük sem veheti fel a harcot. Mert az vagyok.. Mielőtt lecsuktak 27 embert küldtem a mennybe.. Vagy a pokolba. Egyre megy. Aztán egy óvatlan pillanatomban elkaptak. Van ilyen. Akkor megviselt. Ma már annyira nem...
Kajálás után megvártam míg jeleznek, hogy ki lehet menni az udvarnak kinéző putriba.. Szerencsére - és ahogy vártam - mindenki kifáradt, még a legveszélyesebb bűnözők is, így az őrök nagy része ki lett rendelve velük együtt. Mivel én bent maradtam 1 őr benn maradt velem. Még ha őr lenne. Csak gratulálni tudok annak, aki a védelmi rendszert tervezte.
   - Jól figyelj rám Zac. Az összes ajtót figyelik.. Én elsétálok a 6-os kapuig. Te jössz utánam bilincsben, a kapu előtt nemsokkal elengedlek és amíg én elterelem a figyelmüket te megszöksz.. De csak pár másodpercig tudom feltartóztatni őket, így futnod kell olyan gyorsan amennyire csak lehet és még gyorsabban. Nem állhatsz meg egy percre sem! A motor a Jersey Kávézó előtt parkol. Gondolom, nem kell elmagyaráznom, hogy kell odajutni. Itt a pisztoly. - nyomta a kezembe az említett fekete tárgyat. Én eltettem a nadrágom takarásába és készségesen odanyújtottam a kezem, hogy bilincset tegyen rá.
   - Várj! - állítottam le. - Egy cigit azért még elszívok.
   - Szórakozol velem Zac??!
   - Úgy nézek ki? És ne kiabálj mert baszottul fáj a fejem. - néztem rá lesajnálóan. Ráérősen meggyújtottam a cigit és egy nagyot tüdőztem belőle. Említettem már, hogy nem vagyok az a szívbajos típus? Általában mindent az utolsó percre tartogatok..
Éreztem, ahogyan a nikotin a tüdőmbe megy és hihetetlen mámor töltötte be az egész testemet.. Ha valami a cigi lenyugtat. 14 éves korom óta cigizek. Ez az egyetlen dolog az életben ami nélkül nem tudok élni.. Szükségem van rá, mint a normális embernek a levegőre...
Egy utolsót szippantottam belőle, majd lassan nem elsietve semmit elnyomtam a csikket.
   - Befejezted? - kérdezte Emett kissé ingerülten.
   - Aha. - nyújtottam oda a karom vigyorogva. Idegességében még a bilincset se tudta rátenni a kezembe.
   - Rohadt vicces, amikor ideges vagy..
   - Az is rohadt vicces lesz ha itt hagylak? - csatolta rám idegbetegen a bilincset. Nagyot sóhajtottam és úgy döntöttem befogom a számat. Ma nincs túl jó kedve az öregfiúnak. Sietve rángatott maga után és egész úton az orra alatt mormogott arról, hogy mennyire elszállt velem a ló és, hogy milyen nagy a pofám.. Egy élmény volt hallgatni.
   - Már megint mit csinált? - vetette oda hanyagul az egyik őr, akit csak látásból ismerek.
   - A szokásos. De most megkapja ami jár neki. - szólt vissza Emett, eléggé drámaian. Én csak unottan forgattam a szemem és hagytam, hogy hadd játssza a kemény zsaru szerepet. Elvan a hülyegyerek ha játszik. Be kell vallanom hiányozni fog az a sok lenéző és gyűlölködő pillantás amit mindig kapok. Most is ahogy rám néztek.. Kabaréba mehettek volna..
Az utunk egy dupla szárnyú ajtóhoz vezetett, ahol 2 fegyveres őr állt. A tekintetük és a tipikus alap beállásuk alapján az állatkertben lenne a helyük a gorillák között. Keresztbe tett karral, napszemüvegben (?) álltak és mértek végig minket. Emett egy betanult, állati ciki mozdulattal előrántotta a jelvényét és kinyújtotta a kezét egy pacsira..
   - He? Na? - vigyorgott még mindig feltartott kézzel. - Nem? Hát jó.  -kerülte ki őket és lépett ki az ajtón? Inkább kapun. Mikor becsuktuk magunk után és el laza mozdulattal kinyitotta a bilincset.
   - Megjegyezted amit mondtam?
   - Nem vagyok idióta. - néztem rá értetlenül, amire csak egy legyintést kaptam. Emett kilépett a fal mögül és nagy hévvel elkezdett az időjárásról (?) beszélni az őrökkel.. Kicsit se volt feltűnő.. Szerencsére hamar feleszméltem a bambulásból és elkezdtem szaladni amilyen gyorsan csak tudtam.. Ez alatt a több mint egy év alatt eléggé kiismertem a börtön biztonsági rendszerét és a kijáratokat..
Az őrök hamar észbekaptak és előkapva a fegyverüket futottak utánam, és riasztották a többieket.. Futás közben előkaptam a pisztolyomat és kibiztosítottam. Szerencsére mindig gyors voltam, így most is sikerült meglehetősen lehagynom őket.
Már a börtön kapujánál jártam, amikor valami észvesztően belecsípett a seggembe.. Felordítottam és sikeresen megállapítottam, hogy belelőttek a seggembe!!!!! BELELŐTTEK AZ ÉN SEGGEMBE!!! Egy hirtelen mozdulattal megfordultam és hátrafelé futva rájuk szegeztem a fegyvert.
   - A szájba tekert kurva anyád, dugattyús picsáját !! - lőttem egyet, ami sikeresen el is találta az egyiket. Amúgy ő lőtt belém? Ááá.. Tökmindegy. Visszafordultam és igyekeztem nem foglalkozni a sajgó hátsó felemmel.. Pokolian fájt.. A hátsó ajtónál már állnak biztonságiak, így másik utat kellett választanom. Mikor odaértem a kerítéshez két ugrással a tetején termettem és leugrottam. Innen szabadabb volt a pálya. Mivel volt pár perc pihenőm gyorsan visszanéztem a börtön bomladozó falaira. Mondanám, hogy elkönnyeztem magam de.. Igazság szerint kibaszottul röhögtem. Még úgy is, hogy egy golyó van a seggemben. Mielőtt előrefordultam volna rávigyorogtam a mászással szerencsétlenkedő őrökre és felemelve mindkét kezemen a középső ujjaimat bemutattam nekik.
   - Viszlát a pokolban seggfejek! És adjátok át üdvözletem a rendőrfönök úrnak. - kiabáltam utánuk majd szélsebesen elkezdtem rohanni a kávézó felé..
Pár nap és otthon leszek.. El sem hiszem. Millió alkalommal elképzeltem már milyen lesz hazatérni. Találkozni a nagyszüleimmel. Meglátogatni a szüleim sírját és új életet kezdeni.. Családot alapítani, munkát szerezni.. Rendes embernek lenni. Olyan távolinak tűnt, pedig itt van egy karnyújtásnyira a ------
Nem tudtam befejezni a gondolat menetemet, mert látszólag annyira elbambultam, hogy nem is hallottam meg a szirénákat.. Pedig egyre hangosabban dübörgött az utcákon. Nem tudtam mit tehetnék befutottam egy régi raktárházba.
Hasonlított arra, a régi gépgyárra ahol gyermekkoromban játszottam a testvéreimmel.

   - Hé Zac! Nézd mit találtam.. - kiabált nekem kilométerekről az ikertestvérem Rahim. Kíváncsian odafutottam és megnéztem mit rejteget a kicsi tenyere. Egy apró gyík volt az.
   - De zsír! Szerinted megtarthatjuk? - pislogtam nagyokat. Felvettem a földről egy botot és megpiszkáltam egy kicsit. Erre a mozdulatomra Rahim felsikított és eltakarta tenyerével a gyíkot.
   - Ne bántsd máááár! Szegény Freddy. - sipákolta.
   - Ki az a Freddy? - ráncoltam össze a szemöldököm.
   - A gyíkom. Így neveztem el..- hirtelen egy hatalmas ajtó csapkodás rázta meg a gyépgyárat, és lépteket hallottunk..
   - Ez az öreg Megguff. - suttogtam. - Tudja, hogy itt vagyunk.. Gyere! - ragadtam meg a karját és húztam magammal... Az öreg minden alkalmat megragad, hogy elkapjon minket és bemártson anyáéknak. Pedig nem szabad megtudniuk, hogy Rahim és én itt vagyunk minden délután..Gondoltam magamban. Rahim nagyon beteg volt. Anyu és apu ennek megfelelően nagyon féltették. Ha rajtuk múlt volna egész nap az ágyban fekszik. A testvérem viszont élni akart. Már azelőtt eltemették mielőtt meghalt volna. De én minden alkalmat próbáltam megragadni, hogy örömet és kalandot szerezzek neki...
  - Tudom, hogy itt vagytok! Láttam, amikor bejöttetek.. De megálljatok csak.. Adok én nektek magán területre lépni.. - keresett minket a vén Megguff. Rahim egyre hangosabban vette a levegőt, de én egyáltalán nem féltem. Mindig arról voltam híres, hogy a lehető legközelebb kerülök a veszélyekhez. Megragadtam a testvérem karját és elkezdtem vele a lehető leggyorsabban a kijárat felé futni. A vén pöcs persze rögtön észrevett minket és futott utánnunk. Az oszlopokat kerülgetve szlalomoztunk át  a termen és szabályosan kiestünk az ajtón. Az utcasarkon, ahol az öreg nem ért már utol aztán elnevettük magunkat. Bolondnak nézhettek az emberek.. Két 10 éves  a földön fetrengve röhög egy gyíkkal a kezében.. Akkoriban ez nem számított mindennapi látványnak.. Főleg nem Pakisztánban.. 

Végignéztem a koszos, bomladozó falakon, az oszlopokon, az alig beszűrődő fényen, és úgy éreztem magam mint 9 éve azon a napon.. Csak most komolyabb a tét, mint egy szülő gyámoltalan szidalma.. Nem az öreg Megguff elől menekülök, hanem a zsaruk elől akik már aláírták a halálos ítéletem.. Szó szerint.. Október 26. A búnök amiket elkövettem a bíróság szerint olyan nagyok, hogy halálbüntetés jár érte... Ezért szöktem most el. Nem hallhatok meg.. Addig nem míg meg nem találom ŐT..  Álmodtam róla.. Nem tudom, hogy tényleg  él-e.. De ha igen meg kell találnom. Bármi áron.
Úgy tűnt a rendőrök áttértek másik utcára így eldöntöttem, hogy kikászálódom az újdolsült menedékemről.. A pisztolyt a nadrágomra rejtve - persze úgy, hogy ha kell azonnal ki tudjam venni - kinyitottam az ajtót, ami nekiütközött valaminek.. Azaz valakinek. Ijedten kinéztem az ajtón és egy lányt láttam meg a földön, aki a sajgó fejét fogta és fájdalmas arcát rámemelte.
   - Nem tudsz odafigyelni bazd meg??! A kurva anyád nem tanított meg rá, hogy ne sétálj el egy rohadt ajtó előtt közvetlenül, mert fejenbasz a picsába is!!!!!! - támadtam le a csajt, aki kerek szemekkel bámult rám.
   - Na és téged megtanított rendesen beszélni? A szókincsed példaértékű. - mondta halálos nyugalommal, akár egy úrihölgy. Végigmértem a lányt.. Már messziről látszik, hogy egy gazdag liba.. A ruhája természetesen a legújabb divat szerinti, a haja tökéletesen meg van csinálva és bár nem értek a sminkekhez tuti, hogy az is órákig készült. De ettől függetlenül kivételesen szép lány.. A nézése nem lebecsmérlő volt.. Inkébb olyan méltóság teljes.. Mint egy igazi kisasszony.. Egy hercegnő.. Ki tudja lehet, hogy az. A szemében volt valami barátságos fény.. Csak úgy csillogott. Hosszú percekig néztük egymást, majd észbekaptam és felsegítettem a földről.
   - Legközelebb tartsd nyitva azt a szép, barna szemedet. - figyelmeztettem egy kis gúnnyal a hangomban.
   - Te meg járj többet nyelvtantanárhoz és fejezd be a sulit. - szólt vissza. Vigyorogva végigfuttattam a tekintetem rajta és elsnerően bólintottam. Nem egy hisztis liba, mint képzeltem.
Egyszer csak a nagy semmiből szirénák hangját hallottam meg. A lány megfordult, majd rámnézett. Észrevette a karomon lévő tetoválásokat amik között ott virított egy, a börtönben készült tetoválás is... Le  se tagadhattam volna, hogy onnan van. Tekintete végigfutott a nadrágom kidudoró részéhez (és most nem arra a rézsére gondolok), ahol a fegyver volt. Nem tehettem mást, befogtam a száját és behúztam a raktárházba.
   - Egy szó és szétloccsantom a fejed. - suttogtam neki, miközben a fegyvert a fejéhez szorítottam. Szaporábban vette a levegőt de nem úgy nézett ki mint aki fél.. Inkább mint aki a vágytól reszket.. Ebben a percben nekem sem a rendőrök jártak a fejemben. A csokoládé szeme rabságba ejtett és szemem akaratlanul is az ajkaira tévedt, amit inmár nem takart a tenyerem. Testem teljesen az övéhez simult. Alapból is odavagyok a nőkért, de ilyen hekyzetekben tudom magam türtőztetni. Csakhogy ez a lány a legszebb akit valaha láttam...
A szirénák felerősödtek, így kénytelen voltam elfordítani a fejem, hogy jobban kilássak a résen. Szerencsére elmentek. De innen ma már akkor sem mehetek ki. Lassan elendetem a lányt, előhúztam a bilincset a farzsbemból és egy könnyed mozdulattal ráhelyeztem mindkét csuklójára.
   - Mit csinálsz? - kerekedtek ki a szemei.
   - Ma itt éjszakázunk. Holnap elmegyünk a motorig és onnan irány Pakisztán.
   - Én aztán nem.. Nem megyek Pakisztánba! Haza akarok menni. Engedj el..
   - Kis naiv.. Azt hitted elendlek? - nézten rá lesajnálóan. - Kurvára nem érdekel mit akarsz, láttál. Felismersz.. Amúgy is kell egy túsz. Velem jössz és kész. Vagy itt helyben lepuffantalak.Te döntesz.
   - Ezt akkor sem teheted.. Személyesen ismerem a rendőrfőnököt és..
   - Még egy ok, hogy ne engedjelek el.. - vágtam a szavába. - Az a Salem-i boszorkányüldöző azonnal küldene a túlvilágra.
   - Salem hadnagy a neve és ne gúnyold ki!
   - Tökmindegy. Elmegyek valami kajáért. Addig te szépen itt maradsz.. - levettem az egyik csuklójáról a bilincset és rátettem az a vasrúdra. Egy szökési kísérlet és agyonlőlek. - figyelmeztettem.
Otthagytam a csinibabát és egyenesen a régi színház felé vettem az irányt. Ott volt eldugva az összes pénzem.. 5000 dollár. Asszem ebből el leszek egy darabig. Szereztem egy hatalmas táskát és abszolút feltűnésmentesen, bújkálva de eljutottam a színház megmaradt romjaihoz. Rémisztő látványt keltett a sok összetört szobor és  szakadt függöny amit a szél libbentett fel néha. A nyikorgó padló csak mégjobban alétámasztotta a vérfagyasztó helyzetet. A nagy színpad felé igyekeztem, ahol felnyitottam az egyik deszkát és kivettem a pénzt. Gyorsan belerakosgattam a pénzt és indultam kifelé. Már csak azon kellett gondolkoznom honnan szerezzek kaját. David! Ez az! Megkerestem a város legeldugodtabb nyilvános fülkéjét és tárcsáztam. Csak remélni tudom, hogy még ez a száma.
   - Tessék, itt David Hartel.
   - Törtlesztheted az adósságod koma.
   - Zac? Az nem lehet, te..
   - Kuss. Én beszélek. És ha még egyszer megszólalsz mielőtt kérdezlek belőled lesz az új bőrkabátom. Szóval.. Hozz inni és enni valamit. Lehetőleg ne romlottat. Hozz tiszta ruhát, ha lehet nőit is. Ne aggódj nem nekem kell, hanem ez új kis angyalkámnak. Hozz még magaddal egy pokrócot és gyógyszereket. 30 perced van. Találkozzunk a Bank utcai sikátorban. Ha átversz, meghalsz. Ha rám küldöd a zsarukat, meghalsz. Ha szólsz bárkinek is, meghalsz. Kápis?
   - I-i-i-gen. - dadogta.
   - Okos fiú. - tettem le a telefont. Egyre hült le az idő.. Hihetetlen, hogy már 5 óra. Így eltelt a nap. A forró levegő szinte marta a tüdőmet és a még minidg magasan fekvő nap szinte égette a bőröm. De ezt már megszokhattam volna. 5 éve lakom itt Phoneix-ben. Akkor költöztünk ide amikor az öcsém meghalt. Viszonylag gyorsan odataláltam, bár David így is ott állt már amikor megérkeztem.
   - Zac. Jó újra látni.. Azt hittem nem találkozunk többet a kivégzésed előtt.
   - Nem lesz itt semmilyen kivégzés ne aggódj. Hoztad ami kértem?
   - Igen. - nyújtotta át remegő kézzel a 2 szatyrot.
   - Na.. Jól van. De ezzel még nincs vége.
   - Ezt hogy érted?
   - Én nem kockáztatok. - emeltem fel a fegyverem és abban a pillanatban meghúztam a ravaszt. A golyó pont a szívét érte így nem szenvedett sokat. Ő volt az egyik haverom.. Csak volt. Nincs bennem együttérzés esetleg szomorúság.. Sokszor öltem már embert.. Ezért csuktak le. Egy sorozatgyilkosnak ez már meg se kottyan. Előhúztam a kést a zsebemből és belekarcoltam a nevem a tenyerébe. Tudom morbid, de ez a védjegyem.
   - Ég veled haver. - néztem utoljára a holttestre és futottam el. Idő kérédse és valaki rátalál. Tudni fogják, hogy én voltam. Ismerik a szokásaim. Szerencsésen elkerültem azokat a helyeket ahol hemzsegtek a zsaruk. Olyan ostobák. Fogalmuk sincs róla, hol keressenek csak játszák az agyukat a jónépnek. Talán ezért is annyira ellenszenvesek nekem. Hangsúlyozom: IS. Óriási hősnek.., megmentőnek mutatják magukat, de gyáva féreg az összes. Becsapják az embereket, elhitetik velük, hogy minden rendben, ők kézben tartják a dolgokat.. Egy nagy faszt. Ha urai lennének a helyzetnek én most a szar börtönkaját enném a többiekkel. De ott vagyok? Nem. Ennyi.
   - Nocsak, nocsak? Csak nem próbáltunk megszökni? - utaltam a lány kidörzsölt, vérző karjára.
   - Ez teljesen baszurd.. Engem várnak haza.. Apa teljesen ki lesz akadva. Kérlek. Könyörgök. - nézett rám könnyes szemmel. Majdnem meghatódtam. Kár, hogy csak majdnem. Lesajnálóan ránéztem majd leültem egy régi székre. Rögtön meg is bántam és ordítottam egy hatalmasat.. El is feledkeztem róla, hogy egy golyó van a seggemben.
   - Mi történt? - kérdezte a lány aggódva (?).
   - Rámlőttek. - legyintettem.
   - Mutasd.
   - A seggem? - ráncoltam össze a szemöldököm. - Mert oda lőttek.
   - Azt kezeld le magadnak. - vágta rá gyorsan mire felnevettem. Elővettem a késem és elkezdtem róle letisztítani a vért. A lány elhűlve nézett rám. - Az jól látom, hogy v-v-vér?
   - Mit gondoltál miért keresnek a zsaruk?
   - Öltél már embert?
   - Sorozatgyilkos vagyok édesem. - közöltem teljesen közönbsen. - Vagy még nem mondtam?

Éppen a vacsorát próbáltam valahogy normálisan megcsinálni, amikor a lány hangosan felszisszent. Ránéztem és láttam, hogy folyik a vér a karjáról. Hangosan sóhajtottam, jelezve, hogy minél jobban ellenkezik annál fájdalmasabb lesz. Felálltam és óvatosan leszedtem a bilincset a karjáról. Láttam, hogy nem igazán volt szándékában megszökni. Lelültünk a pokrócra, amit David hozott és előkapartam a gyógyszereket a szatyorból. Ő készségesen odanyújtott a kezét.
   - Lehet, hogy kicsit csípni fog. - suttogtam. Aprót bólintott, én meg elkezdtem lekezelni a sebét. Beleharapott az ajkaiba a fájdalom miatt, de nem kiáltott fel hangosan. Egy kicsit elfordította a fejét, szabad utat engedve annak, hogy meglássam a feje is véres.
   - Veled meg mi történt, amíg én távol voltam? - kérdeztem barátságosan, ami még engem is meglepett. Én senkivel sem vagyok kedves.
   - Csak kicsit beütöttem a fejem. - vörösödött el zavarában. Viszonoztam a mosolyt és ujjaimmal finoman megérintettem a sebes homlokát. Éreztem, hogy libabőrös lesz az érintésem alatt, ami egy önelégült vigyort váltott ki belőlem. Óvatosan odahajoltam a füléhez és belesuttogtam.
   - Ha most nem lennél ilyen állapotban hasznosabban is tölthetnénk az estét. - csókoltam bele a nyakába. Imádom, hogy olyan érzéseket váltok ki a lányokból amilyeneket senki más. - Hogy hívnak?
   - Selia. És téged?
   - Selia? Az meg milyen név? Egyébként Zac.
   - Hány éves vagy?
   - Túl sok kérdés egyszerre. - nevettem fel. - Még a végén megfájdul a fejem. 23. Te?
   - 16. - mondta ki a korát, nekem meg egy pillanatra lefagyott az agyam. 16. Ízlelgettem a korát a számban. Nem.. Mostmár biztos nem fekszem le vele.. Kihasználom a lányokat, de megrontani nem rontom meg őket. Ez a lány még gyerek.
   - Zac?
   - Hm?
   - Ha már úgyis itt leszünk egy darabig.. Kérdezz-felelek?
   - Ilyet a házibulikban szoktak a kis 16 évesek játszani, nem?!
   - Öhm - köhintett - Emlékeztetnélek, hogy 16 vagyok.
   - Na, idefigyelj! Ha ezt bárkinek is elmondod, agyonlőlek.
   - Már megint? - kérdezte unottan. - Na?!
   - Benne vagyok. - kacsintottam rá.
   - De bármint lehet kérdezni. - alkudozott Selia.
   - Jó.. Te kezdesz..