3. fejezet - Gondolkodj hidegvérrel

Sziasztok!
Először is borzasztóan hálásak vagyunk azért, hogy már a blog elején van 6 feliratkozónk és több mint 1000 (!!! TE JÓ ÉG)  oldalmegjelenítés:)) A kommentek pedig nagyon jól esnek.. Elmondani nem tudom mennyire boldoggá tettetek vele:) 
Másodszor sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a részt, de otthon hatalmas problémák vannak. Ott tart a dolog, hogy nem beszélek anyuval. Egy szót se. Egyáltalán.. Így értelemszerűen írni sem nagyon tudtam.. A húgom skarlátos.. Anyu dolgozott, apa pedig nem él velünk tehát nekem kell rá vigyáznom. Sokat is kell tanulnom és sokat jártam most orvoshoz a rejtélyes fejfájásom miatt és a gerincem miatt is.. Szóval sajnálom ha egy kicsit összecsapott lett a fejezet..:///
Na de nem is szaporítom tovább a szót:) Itt a fejezet és remélem elnyeri a tetszéseteket:)) Kommenteljetek légyszi:)) Negatív kritikákat is fogadok:))
Puszi, Vanessa 

Zac szemszöge

   - Bebizonyítsam az ellenkezőjét? - kérdezte kimérten. Felvontam a szemöldököm és úgy néztem le rá. Fogalmam sem volt, mire készül, de hagytam, had tegye.
   - Bizonyítsd! - suttogtam. Megemelte az apró, porcelánnak tűnő kezeit és félretolta a nyakához szorított kést. Mélyen a szemembe nézett és körbefonta a karját a nyakam körül. A szívem őrült erővel kezdett verni, a testem megfeszült, szaporábban vettem a levegőt és bőröm felforrósodott. Ajkával lágyan érintette az enyémet és nyelvét óvatosan átcsúsztatta az enyém mellé. A férfibörtön alatt nem volt alkalmam érezni a női test lágy melegét, sem ajkuk édes ízét a számban. 1 éve nem töltött el az a mindent túlszárnyaló mámor. Az önkontrol megszűnt létezni és már csak ajkának édes becézése és a bennem megbújó szüntelen vágy töltötte be a gondolataimat. A férfi énem rövidesen előbújt és nem tagadom többet akartam. Belemarkoltam formás fenekébe, ezzel közelebb húzva magamhoz. Kellemes bizsergető érzés járt át. Ajkam szinte tépte az övét és azt akartam soha ne érjen véget. De egyszer minden véget ér. Szirénák hangos zaja törte meg a pillanatot. Azonnal szétrebbentünk, igyekezetünk egyenletesen venni a levegőt és imádkoztunk, hogy szívünk ne üsse ki a mutatót. Lassan, de biztosan lenyugodtam és Selia üres tekintetével találtam szembe magam. 5 perce még dühös voltam erre a lányra. Olyasmiben kutakodott, ami nem az ő dolga. Az, hogy miért gyilkolok egyedül az én lelkem mázsás terhe. Nincs szükségem sajnálkozásra, esetleg szánalomra. Egy ilyen "finom hölgy" (na persze..) mint ő soha nem értené meg az árva pakisztáni fiú nyomorult történetét. Elvégre miért is érdekelné? Ki az akit egyáltalán érdekel? A nyomozókat sem érdekelte, amikor megtalálták a szüleim vérbe fagyott holttestét. Hát engem sem fog ezután. Sem a gyilkosság után mardosó bűntudat, sem a dermesztő sikolyok, sem az áldozat családjának szenvedése. Semmi..
Itt ez a lány.. Megölhetném, de nem teszem. Magam sem tudom miért. Talán igaza van és kell nekem. És most nem túszra gondolok. Azt bármikor találhatok akármelyik utcasarkon. A sors nem véletlenül sodorta mellém ŐT. Selia nem olyan, mint amilyennek elsőre ítéltem. Tagadhatatlanul csodaszép lány. Barna haja tökéletesen omlik a vállára, szeme úgy csillog, mint a gyémánt, ajkai vörösek akár a rózsa. Bőre barna, amiből arra következtetek, hogy latin-amerikai. Kívülről egy méltóság teljes lány, tartással. Nem mutatja, hogy fél, akkor sem ha retteg. A világért sem akarná, hogy gyengének lássák. Fenn akarja tartani a tökéletesség törékeny látszatát, ami egy rossz lépéssel törik szét, mint a porcelán.. De belülről.. Teljesen más. Teste remeg akár a nyárfalevél és az elfojtott érzései lassan utat törnek maguknak. Ideges ha valaki azt gondolja, apuci árnyékában van és ezt csak tetézik tettei. Lerí róla, hogy mindenáron be akarja bizonyítani az ellenkezőjét. Több rejlik benne. Ezt ő is tudja, csak sajnos a környezete nem. De én kihozom belőle azt a nőt aki valójában. Egy vad, céltudatos és szenvedélyes nőt faragok apuci kicsi lányából...
   - Ssss. - húztam végig mutatóujjam az ajkán, amikor a gyár előtt hajtott el néhány fehér-kék rendőrautó.
   - Nem akartam megszólalni... - kezdte el, de én egy újabb mozdulattal hallgattattam el. Ajkam rátapasztottam az övére.
   - Ssss. - ismételtem el magam pimasz mosollyal, mire Seila csak aranyosan próbálta elfojtani a vigyorát és lehajtotta rákvörös fejét. Megfogadtam, hogy nem kezdek ki vele, hisz csak 15 éves. Szinte gyerek. De képtelen vagyok rá. Nem tudom palástolni mennyire vonzódok ehhez a lányhoz és mennyire vágyom rá, hogy testem egyesüljön az övével. Ráadásul nem szűz már, tehát nem rontanám meg. Ha még az lenne egy percig sem gondolkoznék azon, hogy is vihetném ágyba. Nem! Azért ennyi még bennem is van.

Megragadtam a karjánál fogva és levezettem a keskeny vaslépcső rozsdás fokain. Minden lépésnél egyre instabilabb lett és félő volt, hogy beszakad alattunk. Mivel a legfelső emeletről jöttünk le vagy 9 méteres volt a lépcső és a talaj közötti hely. Selia egyre szaporábban vette a levegőt, térdei megremegtek és erősen markolta a kezemet. Aztán minden egybemosódott... A lépcsőfok amin Selia állt beszakadt, ő pedig egy sikítással megragadta a korlát egyik vasrúdját. Egy percre mindketten fellélegeztünk, de abban a pillanatban a korlát elmozdult a helyéről és a sikongató Seliát már csak egy kis ingatag vasrúd tartotta meg.

   - Engedd el! - nyújtottam felé a kezét, mire ő hevesen megrázta a fejét. - Csak így tudok segíteni. Bízz bennem. - néztem mélyen a szemébe. Ő pár másodperc gondolkodás után összeszorította a szemét és elengedte a korlátot. Villámgyorsan elkaptam a kezét és úgy húztam fel. Amikor lába ismét a talajhoz ért szorosan átölelt, én meg csak zavartan visszaöleltem. Új nekem ez a túlzott bizalom. De nagyon hamar véget is ért, ugyanis Selia egy határozott mozdulattal elengedett és egy hatalmas pofon csattant az arcomon.
   - Ezt mi a picsáért kaptam? - dörzsöltem fájdalmasan az arcom.
   - Te vezettél ide! Ott volt a másik lépcsősor is amin feljöttünk, de neked muszáj volt kerülőt tenned! Ha nem vagy ilyen felháborítóan gyenge elméjű akkor nem történt volna meg a baleset. - bökdöste a mellkasomat.
   - Oké. Oké. Nyugi. Csak nyugodj meg! Viszont most akármennyire is veszélyes gyorsan kell lefutnunk. A sikítozásod kilométerekre is hallatszódott. - mielőtt hevesen ellenkezni tudott volna elkezdtem futni amilyen gyorsan csak tudtam rántva magammal őt is. A fokok sorra estek be, bár volt amelyik megmaradt. Kifulladva, de hősiesen értünk le a földszintre.
   - Majdnem meghaltunk! - csattant fel Seila.
   - Dehogy haltunk meg majdnem. Túlreagálod. - legyintettem lesajnálóan. - A picsába. - sziszegtem amikor meghallottam a már jól ismert rendőrautók zenéjét, a szirénákat. Tisztában voltam vele, hogy innen már nem tudunk kijutni. Odasétáltam az ablakhoz és kinéztem. Körülbelül 5-en lehettek. Esetleg 6-an. Esélyük sincs ellenem.
   - Most mi lesz? - kérdezte Selia nyugodtan. Végülis neki mindegy. Ha elkaptak ő hazamehet, rám viszont a halál vár. Beültetnek egy székbe, lekötöznek és egy fecskendővel mérget juttatnak a szervezetembe. Vagy áramot vezetnek belém. Láttam már ilyet.

Jason rettegve meredt maga elé, szemei megteltek könnyel. Az, hogy őt sírni látom engem is elgyengített.  Az élet egy sakk játszma. Nem tudhatod mikor adnak neked sakk-mattot. Bármikor kiüthetik a bábudat. Jasonnek ma jött el a játék vége. Ahogy mondani szokták: Game Over... A börtönben ma a szokásosnál is nagyobb káosz volt. Készültek a mai kivégzésre. Jason a legjobb barátom és egyben egy újabb ember akit elveszítek. Frászt! Egy újabb személy, akit elvesznek tőlem!! Mint a szüleimet, a testvéreimet és Rahimot.. Rahim. Úgy hiányzik. Istenem. Ha csak még egyszer láthatnám a mosolygós szemét vagy az ártatlan tekintetét.. Csak egyszer.. Az életem is odaadnám érte. Jason nem pótolta a testvéremet de enyhíteni tudta a hiányát. 
   - Itt az idő. - jött elé egy őr. Nagy termete ellenére vékony, kislányos hangja volt. Némi együttérzést lehetett felfedezni a tekintetében, ami elég ritka. A többi zsaru ezzel az elvvel működik: "szemet szemért". Ahogy Buddha mondja: " A szemet szemért az egész világot vakká teheti".. Én is így gondolkozom. Sok rosszat tett Jason, de azzal, hogy megölik ugyanolyok mint mi. Semmivel sem különbek.
Jason felállt és átölelt. Nem érdekelt,hogy ez mennyire nem férfihoz méltó. Szorítottam őt amennyire csak lehetett. Az utolsó percei.. Nemsokára egy kósza emlék lesz. 
   - Szívás lesz nélküled itt ember. - veregettem meg a vállát mire elnevette magát.
   - Ennél szebb búcsút sem hallottam még. Vigyázz magadra. Ne hagyd magad! Neked élned kell!!! Találd meg ŐT. - nézett mélyen a szemembe.
   - Megtalálom. Ő a kulcs a változáshoz. Megálmodtam. Tudom, hogy él valahol.. Tisztában vagyok vele.
   - Hiszek benned haver. Örülök, hogy a barátomnak hívhattalak. - sétált ki az őrrel együtt a nehézkes, rácsos ajtón. A lábaim megremegtek és le kellet ülnöm egy kicsit. Az arcom a kezembe temettem és erőteljesen megdörzsöltem azt. Az ajtón Salem rendőrkapitány kopogott.
   - Mi akar? - morogtam dühösen. Rá vagyok a legkevésbé kíváncsi. Salem hadnagy messze a legkegyetlenebb ember a földön. Több embert kínozott és ölt meg "közvédelem" címszó alatt, mint mi együtt. És a legrosszabb, hogy ő meg sem bűnhődik érte. Fekete íriszében a kegyetlen megtorlás és a vérszomjas bosszú tükröződött vissza. Csak tudnám miért rajtam akarja mindenáron leverni.. 
   - Velem jössz. - utasított ellentmondást nem tűrően. Erőszakosan rászorította a karomra a bilincset szó szerint vonszolni kezdett a folyosón. Még visszagondolni is megalázó. Salem hadnagy mindig is úgy viselkedett velem mint a kutyákkal.. Egyszer..---- Nem bírok beszélni róla. Még akkor is kiráz a hideg ha eszembe jut. A fájdalom ami a mellkasom nyomja azóta a keserves nap óta egyre mélyebbre ássa magát. Akkor  féltem életemben először igazán. Rettegtem.
Egy terembe vezetett, ahol aztán ledobott a földre. Összeszorítottam a fogaim és feljebb kúsztam. Középen egy nagy szék volt körülötte pedig férfiak pakolgattak össze-vissza. Minden egyes négyzetméteren fegyveres fakabátok álltak és figyelték a termet. Sejtettem, hogy hol vagyunk.
   - Nem akarom látni!! - ráztam a fejem hevesen. - Vigyen el innen!!! Kérem. - fogtam könyörgőre.. Nem.. Nem akarom!! Miért teszi ezt?? 
Salem hadnagy megragadta a karom felrántott a földről és az állkapcsomat szorítva odafordította a fejem  a székhez. Éppen bevezették Jasont és leültették a székre. Nem vett észre. Szorosan rácsatolták a szíjakat és egy férfi lehajolva mondott neki valamit.
   - Ne!!!!! - szorítottam össze a szemem, de akkor egy erőteljes ütést éreztem a gyomromban. Összerogytam a fájdalomtól.
   - Nézd csak meg jól. - suttogta a fülembe Salem. - Csak idő kérdése és te is erre a sorsra jutsz.
Egy köntösbe vagy mibe öltöztetett ember sétált egy kapcsolóhoz és sejtelmesen vigyorgott. Lenyomta a kapcsolót és meghúzta a fogantyút. Jason teste remegni kezdett egyre gyorsabban és erőteljesebben. Szemei kiakadtak és ordított kínjában. Ezek szerint még nem adtak neki akkora löketet, hogy meghaljon. Kínozták. A kezében az erek megfeszültek és szinte könyörgött, hogy öljék végre meg.
   - Fejezzék be!!! - ordítottam, de meg sem hallották. Valószínűleg az üveg ami mögött voltunk hang szigetelt. Talán fél óra is eltelhetett így. Folyton csak "kis" löketet kapott, hogy fokozzák a szenvedéseit. Aztán végre megtették. Véget vetettek a kínjainak. Teste megint rázkódni kezdett és ahol testét a nagy mennyiségű áram érte enyhén füstölni kezdett. Lecsukódtak a szemei és teste is mozdulatlanná vált. Férfi létemre könnyezni kezdtem. Na nem azért mert ennyire érzékeny és gyenge vagyok.. Hisz magam is öltem már. Szemrebbenés nélkül. De más azt látni ha valaki hozzánk közel álló a szemünk előtt halt meg. A szüleim is előttem haltak meg és az öcsém haláltusáját is végignéztem.. Hónapokig tartó szenvedéseit. A szüleim se gyorsan haltak meg. Talán az volt a legvéresebb. De nem akarok rá gondolni. Salem hadnagy tudja. Így akar megtörni. Tisztában van vele, hogy ez nekem már sok. A két kezemmel belemarkoltam  a hajamba és keservesen zokogtam. Nem.. Nem bírom tovább. 

   - Zaac.. Hahóóó.. Mi lesz? - lengette Selia a kezét a szemem előtt.
   - Mi lenne? - kérdeztem vissza. - Majd én megmutatom nekik, ki az a Zac Danton.
Az ajtó hirtelen kivágódott és 5 zsaru lépett be fegyverrel a kezükben. Mikor megláttak megremegtek és elbizonytalanodtak. Féltek tőlem és jól is tették.
   - F-f-f-f-f-f-fel a kezek-k-kel. - dadogott össze vissza az egyikük.
   - Javaslom, hogy előbb keress fel egy logopédust. - húztam meg a ravaszt. Selia fülsiketítő sikoltozásba kezdett, a többi rendőr pedig lefagyva bámult társa élettelen testére. Végül az egyikük észbe kapott és dühödten rám emelte a fegyverét. Hosszú bajsza elrontotta az összhatást, na nem mintha bajusz nélkül annyira ijesztő lenne. Egy volt a baj. A másik három is felnézett, náluk viszont gépfegyver volt.
   - Nyomáááás! - kiabáltam Seliának és a fal mögé futottunk miközben a golyózápor egyre sűrűbben esett. - Hogy vetnek a katolikusok keresztet? - nyeltem nagyot.
   - Homlok, szívtájéka, balváll, jobbváll. - közölte én meg kivételesen katolikus módra imádkoztam. Hátha a keresztények istene megvéd. Óvatosan kihajoltam a fal mögül és 3-mat lőttem.. Mielőtt visszahajoltam láttam, hogy az egyiket sikerült eltalálnom. A mellkasom egyenletlen ütemben emelkedett akárcsak Seliának. Felötlött bennem a gondolat, hogy nem bírok el velük de el is vetettem 2 oknál fogva. 1. Nem fogok Jason sorsára jutni. 2. Meg kell találnom ŐT. Nem élhetek úgy, hogy nem tudom él-e..
Maradt még három. Ordítva kiszaladtam a fal mögül és eresztettem el vagy 6 golyót. Még egyet eltaláltam, egyet sikeresen megsebesítettem. A lábát találtam el, ő pedig egy nagy puffanással elterült a földön. Kezét sajgó lábára szorította, amiből úgy ömlött a vér mintha öntenék. Az utolsó tehetetlenül állt ott és elernyedt kezeiből kiesett a fegyver. Határozottan megindultam felé, mire hátrálni kezdett. Elérkezett a pont, amikor nem tudott tovább menni, ugyanis a fal meggátolta ebben. Hogy egyenrangúak legyünk félredobtam a pisztolyt. Öklömet a magasba emeltem, a srác (lehetett 20 éves) tehetetlenül az arcához emelte a kezét, én pedig gyomorszájon vágtam. Láthatóan nem számított erre, mert egy nyögés közepette lerogyott a földre. Megragadtam az alkalmat és lábammal erőteljesen fejberúgtam. Vér csordogált le az arcán és összeszorította a fogait a fájdalomtól. Megfogtam a pólója gallérját és úgy állítottam fel a földről. Kezeim pólójáról a nyakára vándoroltak és annál fogva emelték fel. Próbálta kiszabadítani magát, de ezzel csak annyit ért el, hogy jobban szorítottam. Elkezdett krákogni és kétségbeesetten próbált levegőt venni, nem sok sikerrel. Szemei megdermedtek ernyedten hullott a karjaimra. Egy nem túl finom mozdulattal félrevágtam a testét és szembe néztem a sebesülttel aki éppen lőni készült.
   - Remélem nem gondoltad komolyan. - mivel a pisztolyt eldobtam egy út volt. Előkaptam a kést és felé dobtam. Pont 2 szeme közötti pontot érte a találat. Ráérősen odasétáltam és kihúztam a fejéből a késemet. Megtöröltem a pólóm aljába és hátrafordultam. Selia kezét a szájára tapasztotta, gondolom ezzel egy sikolyt elnyomva.
   - Te.. Te.. Te agyonverted azt a srácot. És.. fejbe dobtad késsel a másikat. - kezdte hisztérikusan felfogni a helyzetet.
   - Aha. Na. Akkor az van, hogy most megint rohanás van. Át a városhatáron. - közöltem a tényeket, de mivel nem mozdult megint csak vonszoltam magam után. - Nem sok kell és ránk találnak. Még most sem félsz tőlem. - kérdeztem lihegve, futás közben.
   - Nem. - közölte határozottan én meg hitetlenül elnevettem magam. Megálltam az ajtó előtt és megragadva a karját magamhoz húztam. Ajkam szenvedélyesen tépte az övét és miközben ő a hajamba túrt és benyúlva a pólója alá a hátát kezdtem simogatni. Mint a drog úgy hatott rám ez a lány. Nem létezett jó vagy rossz. Nem létezett megbánás vagy bosszúvágy. Csak ő és én. A tűz amit lángra lobbant bennem. Azonban hideg fejjel kell gondolkodnom. Nehézkesen elváltam ajakitól, amik még nedvesek voltak csókjainktól. Nem tudtam magam türtőztetni és újra lecsaptam azokra. Derekánál fogva még közelebb vontam magamhoz. Nyelveink gyilkos táncot jártak és az önkontrol teljesen megszűnt. Csókunknak a levegőhiány vetett véget. Homlokom az övének döntöttem és szaporán vettem a levegőt.
   - Ennek még lesz folytatása. - ziháltam elakadó lélegzettel. Selia behunyta a szemét és alsó ajkába harapott. Féltem, hogy ezt már nem élem túl. Gyorsan elkaptam a tekintetem és a motor felé vettem az irányt. A lány egy szó nélkül követett. Mintha már nem is akarna megszökni. Velem akarna tartani. De ezek csak az én képzelgéseim. Elvégre ki az aki egy bűnözővel akarna élni? Senki.
Felült a hátam mögé és átkarolta a derekamat. Gázt adtam a motornak és száguldottam. Imádok motorozni. Kikapcsol az agyam és a gyötrő gondolatok helyét átveszi a mámor. A szél az arcomba csap, a tér és az idő megszűnik létezni. Kitisztul a fejem. A fájdalom elpárolog és boldog vagyok! Utoljára akkor motoroztam amikor az öcsém élt. 2 és fél éve. Akkor voltam utoljára igazán boldog. Onnantól a napok összemosódtak és keserűség ölelte át a szívemet, lelkemet. Tiszta szívből egy csepp erőltetetség nélkül elmosolyodtam és élveztem az életet. Egyre nagyobbra vettem a sebességet észre sem véve, hogy nem vagyok egyedül. Megláttam a megye határt és határtalan megkönnyebbülés fogott el. Egyre közelebb a célomhoz. Semmi sem állíthat meg. Visszamegyek Pakisztánba és új életet kezdek. Szabad leszek testestül, lelkesül és jobb embert faragok magamból. Olyan embert akire büszke lehet Rahim... Mielőtt meghalt volna együtt terveztük, hogy majd közösen megnyitjuk az éttermünket. Rahim és Salim étterme. Öm.. Említettem már, hogy nem Zac az igazi nevem? Hát akkor most említem. Salim Danton az eredeti nevem. Nem röhögni! Kb. 6 éves lehettem amikor kezembe akadt az utcán egy újság. Megláttam ezt a nevet és közöltem anyuékkal, hogy engem mostantól így hívnak. Nem lelkesedtek az ötletért mondván, hogy pakisztáni vagyok nem amerikai tehát ne is akarjak azzá válni. Rajtuk kívül azonban mindenki Zac-nek hívott. A testvéreim is. Megszoktam. Már egyáltalán nem használom a Salim nevet. Egyébként sem szerettem soha. Ne mindegy. A lényeg az, hogy közösen tervezgettük a jövőnk, akkor is ha mind a ketten tudtuk ő azt már nem éri meg. De megígértem neki! Megnyitom azt az éttermet ha az lesz az utolsó tettem akkor is.
Nem tudom mióta mehettünk, de egy fél órája biztosan. Az Arizona Állam egyik részén fekvő sivatagon mentünk Keresztül már egy jó ideje. A levegő a megszokottkPhoenix-i forrósághoz képest is perzselő volt. Tulajdonképpen fogalmam sem volt róla, hogy kerültünk ide. Férfiasan bevallom eléggé felelőtlen voltam, ugyanis nem figyeltem az utat. Körülöttünk csak a pusztaság és gyéren néhány kaktusz terült el. A civilizáció jelét csak a megjelölt autó útvonal mutatta. De ha az nem lett volna ott félő, hogy abszolút eltévedek.
A motor hirtelen lelassított, majd fogta magát és leállt. Volt egy rossz előérzetem, de reméltem, hogy másról van szó és tévedek. Óvatosan a motorra néztem és lemondóan bólintottam. De igazam volt. Mint mindig. Leszálltam a motor hátuljáról és idegesen dörzsöltem a tarkóm.
   - Mi történt? - szállt le Selia is.
   - Kifogyott a benzin. - bólintottam.
   - Ugye most csak szórakozol? - kerekedtek ki a szemei, mire én egy lesajnáló pillantással jutalmaztam. Nem vagyok az a szórakozós típus. Gondolom ezt már észrevette. Magamban szitkozódva vizsgálgattam a motort mintha csak benzin kerülne bele ha nézem.
   - Gyalog megyünk tovább. - közöltem.
   - És mégis merre? Hm? Tudod merre kell menni? És egyáltalán hova is viszel? Afganisztánba?  - kapta fel a vizet.
   - Pakisztánba. - motyogtam. - De ha nem tetszik agyon is lőhetlek! - ordítottam rá.
   - Fejezd már be! Ez a mániád! Vonzódsz az agyakhoz vagy mi bajod van??
   - Kuss!! - emeltem magasba a kezem, amikor halk zenét hallottam Selia felől. - Ez mi a fasz?
   - A mobilom. - halászta ki a készüléket a farzsebéből. - Martin az. A barátom. - kikaptam a kezéből a telefont és ránéztem a képernyőre. Egy hívóképen ők ketten voltak, ahogy smárolnak. Fintorogva nyomtam meg a fogadás gombot.
   - Szia cica. - szóltam bele nőies hangon.
   - Selia hol vagy?
   - Betájoljam? Valahol a lábam között. De most dolga van!  - vigyorogtam.
   - És odaadnád???? - rikácsolt a telefonba.
   - Miért nem ezzel kezdted? Természetesen nem. - közöltem vele a tényeket.
   - Tudom, hogy nálad van!! Engedd el! Különben nagyon megbánod! - mutatta a kemény gyereket.
   - Na ide figyelj buzikám. Nem érdekel a fenyegetésed. Legfőképpen te nem érdekelsz. Szóval foghatod a kis a fenyegetéses, feldughatod a seggedbe és utána ki is szarhatod! Világos? - mondtam hidegvérrel.
  - És neked világos amit most mondani fogok fiam. - szólt bele egy idegen hang a telefonba. - Ha egy ujjal is hozzáérsz a lányomhoz nem csak, hogy a villamosszéken végzed, de garantálom, hogy az utolsó perceid keservesebben legyenek mint Carlosé a mészárosé. Ha csak egy haja szála máshogy áll mint ahogy elment esküszöm, hogy még a pokolban is kivételezett helyed lesz!
   - Egyszer fogom elmondani. Nem akarom bántani a lányát de ha kényszerítenek megteszem. Ha utánam jönnek esküszöm itt helyben golyót eresztek a fejébe.
   - Nem mondom, hogy Salem hadnagy nem megy maga után, de elintézhetek egy kis előnyt! Csak ne bántsa.
   - Mi a trükk? - tértem a lényegre.
   - Nincs trükk.. Úgy készülj, hogy már elindultak utánatok. És mivel nem tudják pontosan merre vagytok sokan vannak mindenfele. És.. - kezdte volna el de a vonal megszakadt.
   - Mit mondott az apám? Ő volt az? - lökött rajtam egyet Selia. - Miért nem hagytad, hogy beszéljek vele????
   - Kussoljál már be!! - szóltam rá erélyesen. - Mert.
Megszeppenve elfordította a fejét és csöndben mentünk a sivatagon át. A lábam fájt és melegem volt. Felnéztem a nap csodálatos sugaraira, majd a mellettem lépkedő lányra. Selia is olyan mint a nap. Feltölt energiával, de olykor le is szívja azt. Életadó, de el is veheti az életet, amit ajándékba ad. Melegíti a szívem. Gyönyörű és csodálatos. Örülök, hogy itt van velem. De ezt neki sosem vallanám be. Egyrészt a bennem lévő makacsság, csökönnyösség miatt, másrészt azért mert tudom, hogy félreértené. Nem is ismerem. Nem táplálok iránta gyengéd érzelmeket. Az igazat megvallva még nem voltam szerelmes. Pakisztánban csak pakisztáni lányok vannak, ők meg nem az eseteim. Tisztában vagyok vele, hogy furcsán hangzik, de akkor sem. Aztán pár éve Amerikába költöztünk. Sok lányt használtam ki csak a szex miatt, de nem is bánom. A legkisebb dolog amire most szükségem van az a szerelem. De Selia megadhatja nekem azt ami most kell! Egy szenvedélyes, kötöttség nélküli kapcsolatot.
   - Miért haragudtál rám tegnap este? - törte meg a csendet.
   - Mikor? - értetlenkedtem.
   - Hát amikor rákérdeztem, hogy miért gyilkolsz. - elevenítette fel a tegnapi kérdését, bennem meg újra felment a pumpa.
   - Mert olyasmiben kutakodsz ami nem a te dolgod! - szorítottam ökölbe a kezem.
   - Talán segítene ha kiadnád magadból. - próbálkozott.
   - Mondom nem!!! - vesztettem el a türelmem és előrántva a pisztolyt rászegeztem. - Miért kell minden elrontanod? Miért kellett ezt? - néztem rá kétségbeesetten és meghúztam a ravaszt..